A mi napkirálynőnk: magyar tudósnő előtt tiszteleg a Google!
2022. december 12. 11:35
Telkes Mária nemzetközileg elismert fizikus volt, kutatásai középpontjában a napenergia újszerű, minél hatékonyabb felhasználási módja állt. Most a Google tiszteleg munkássága előtt.
2022. december 12. 11:35
p
25
0
11
Mentés
A Google keresőjének nyitóoldalán érdekes illusztráció jelent meg: a kattintható kép tisztelgés egy magyar tudósnő, Telkes Mária előtt.
A Mandiner hetilap Feminens rovatában korábban írtunk már róla: Telkes Mária portréját most újra elolvashatják nálunk!
*
Egy magyar feltaláló, tudós, nemzetközileg elismert fizikus,
akit Amerika egyik legsikeresebb asszonyának választottak 1934-ben – itthon mégsem ismerjük a nevét.
Egy budapesti bankárcsalád nyolc gyermeke közül legidősebbként született Telkes Mária 122 éve, 1900 decemberében. Az angolkisasszonyoknál és a Sophianum katolikus leánygimnáziumban, majd 1920-tól az ELTE jogelődjeként működő Budapesti Tudományegyetemen tanult. Először matematika–fizika szakon végzett, azután a doktori képesítést is megszerezte a fizikai kémia területén, majd 1924-ben a nagybátyja hívására az Egyesült Államokba költözött.
A clevelandi biofizikai intézet laboratóriumában kapott állást 1925-ben, ahol agysejteket vizsgált, eredményeire pedig már ekkor felfigyeltek a szakmabeliek. 1934-ben ő volt az egyetlen tudós, aki a The New York Times, a Cleveland Press és a Detroit Free Press lapok legsikeresebb és legismertebb nőit soroló listáján helyet kapott.
Öt évvel később, 1939-ben Bostonba költözött, ahol
a Massachusetts Institute of Technology tanára, kutatója lett.
Tudományos munkájának középpontjában a napenergia újszerű, minél hatékonyabb felhasználási módja állt, erről is kapta későbbi becenevét: Napkirálynő. Az ő felfedezésének köszönhető az az eszköz, amely a tengervízből napenergia segítségével ivóvizet készített – a második világháborúban ez az amerikai légierőnél szolgáló minden katona felszerelésének része volt.
Fotó: Wikipedia
Telkes más találmánya is kontinenseken átívelő sikereket tudhat magáénak: napenergiával működő hússütője például Indiában terjedt el igazán, ahol a napsütéses órák magas száma miatt jó hasznát vették a háziasszonyok. Az ötvenes években több, a hőtárolással kapcsolatos ötlete hozott újításokat,
legutolsó, kilencvenéves korában benyújtott szabadalma pedig a klimatizálás jövőjét változtatta meg.
Ma húsz szabadalmát tartják számon, melyek többsége a napenergiához kötődik.Már akkor tett a környezetvédelemért,amikor a fogalmat még nem is ismerték az emberek”
Telkes már akkor tett a környezetvédelemért, amikor a fogalmat még nem is ismerték az emberek. 1948-ban az általa vezetett kutatócsoportnak köszönhetően készülhetett el a massachusettsi Doverben az első kizárólag napenergiával fűtött lakóház, ahová a kutatóval rokonságban álló Némethy família költözött. A Telkes által tervezett fűtési rendszer alapját a glaubersó felhasználásával „tárolt” napsugár energiája adta. Az első különösen hideg, kevés napfényt adó télen azonban elégtelennek bizonyult ez a szisztéma, ezért kiegészítő fűtést terveztek mellé, így a hőszükséglet négyötödét sikerült a napenergiából előállítani. 1953-ban az időközben jelentkező problémák miatt végül lecserélték a napenergián alapuló melegítőrendszert, ám a megszerzett tapasztalatokat felhasználva több új, napenergiát hasznosító otthont építettek.
A magyar kutató munkáját a kortárs sajtó és a tudomány munkatársai is jelentős fejlődésnek tekintették,
nagy elismeréssel beszéltek róla.
Telkes Mária tizenkét nemzetközi kitüntetésben részesült, s ő volt az első, aki az amerikai Női Mérnökök Társaságának életműdíját kiérdemelte az ötvenes években, majd 1977-ben az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tüntette ki. 2012-ben posztumusz beválasztották – Steve Jobsszal és Gábor Dénessel egy időben – a Feltalálók Nemzeti Dicsőségtermébe.
Kilencvennégy évesen először, ám véglegesen hazatért Magyarországra: tíz nappal születésnapja előtt, 1995. december 2-án itt hunyt el.
A kulturális és innovációs miniszter szerint miközben Brüsszel az egyetemeinket azzal támadja, hogy nem elég autonómok, saját hatalmának kiterjesztésére törekszik. Interjúnk.
A Google energiaigénye olyannyira elszállt, hogy az internetes óriás most már fúziós energiát is hajlandó vásárolni jövőbeli adatközpontjaihoz. A techvállalat ugyanis elismerte, hogy a kibocsátásai 50 százalékkal nőttek 2019 óta, miközben az adatközpontok energiafogyasztása 2020 óta megduplázódott.
Tengerpartunk ugyan nincsen, ez sokszor behozhatatlan hátrány a gazdaságban, kereskedelemben, és soha nem leszünk nagy hajós nemzet. De a világűrrel mindenki egyformán határos. Ungváry Zsolt írása.
„Ez a misszió nemcsak a világűrről szól, hanem arról is, hogyan tápláljuk biztonságosan a jövő generációit itt, a Földön” – írta a közreműködő az ORION Űrnemzedék Alapítvány.
Az EU 5 milliárd eurós zöldberuházási csomagot jelentett be Egyiptomban, amely a napenergiára, a vízgazdálkodásra, a digitális fejlesztésekre és az agráriumra fókuszál.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 11 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.